Silgrad Tower - Morrowind

Egy nagyon régi modder csapatról van szó, akik a Morrowind mgjelenésének évében, 2002 - ben alakultak meg. Az első komolyabb mod próbálkozások az ő nevükhöz kötődnek, s hasonlóan a Tamriel Rebuilt csapathoz, ők is nagyban gondolkoznak. 2005 szeptemberében készült el az egyik legnagyobb Morrowind modjuk, a Silgrad Tower, amely magát ezt a helyszínt adja hozzá Morrowind területéhez.

Silgrad Tower Vvardenfelltől nyugatra terül el, a fő szárazföldön, így a a szigeten ne is keressétek. A területről annyit érdemes tudni, hogy talán Morrowind legvadabb területe (leszámítva az Ashlandet), ahol csak kevés telepes és légiós tudta megvetni a lábát. Nehezen művelhető földek, sziklás tengerpart, elhagyatott kripták és néhány kisebb település, amelyek többnyire egy - egy Nagy Ház vagy a Birodalom által létrehozott kolóniák. Az egyetlen olyan vidék Morrowinden, ahol közös tanács uralkodik, egy tárgyalóasztalnál döntenek a földrész jövőjéről és ügyes - bajos dolgairól a Telvanni, Redoran, Hlaalu Nagy Házak és a Birodalm kormányzó szervei. Ebből fakadóan saját sötét elf városőrséggel rendelkeznek, melyeket együtt felügyelnek a fent említett szervek. Már maga ez a berendezkedés sajátos hangulatot ad ennek a modnak. De ennyit a politikáról... :-)

A területre hajóval juthatunk el, de ez korántsem olyan egyszerű, mint gondoljátok, ugyanis Gnaar Mook faluját kalózok támadják meg, s itt dönthetünk, hogy a kalózok mellé állunk, vagy megvédjük a falut. Ez dönti el a későbbiekben, mennyire lesz egyszerű az elutazás Silgrad Towerbe. Érdemes erős karakterrel nekifogni, ugyanis a kalóz fosztogatók elég erős ellenfelek.

A hajó Silgrad Tower talán legőrültebb vidékén tesz ki minket. Akár napokat bolyonghatunk úgy, hogy szinte senkivel nem találkozunk a sűrű erdők és sziklás hegységeket róva. Hatalmas megkönnyebbülés, mikor végre megérkezünk egy faluba, s értelmes élőlényekkel találkozhatunk. Nem ritka, hogy az egyik település lakója nem is tud a fölrész másik részén létező településről. Majd minél többet bolyongunk, úgy lelhetünk rá egyre több és nagyobb településre, városokra.

Ami külön pozitívumként kiemelendő, hogy a városok ábrázolása rendkívül eredetire és valósághűre sikerült, hiszen a legtöbb város rendelkezik külön elővárossal, mezőgazdasági területekkel a határban és lepukkant negyedekkel. Még pottyantós budit is találtam egy guar farm mellett! :-D A legnagyobb város maga Silgrad Tower, amely hlaalu stílusban épült, de van a földrészen imperial, redoran és nord stílusú település is.

Minden városban tucatnyi küldetés vár ránk, amelyek mind egészen izgalmasak és formabontók lettek, mégsem törték meg Tamriel legendáit. A csapat hű maradt a Bethesda Softworks által megálmodott világképhez és legendákhoz.

Silgrad Towerben megtett kalandozásaimat inkább tekintettem kirándulásnak, ugyanis annyira egyedi, hihető és szép lett ez a földrész, hogy néha tényleg csak ámultam - bámultam a karakteremmel. Ez a csodálat pedig akkor teljesedik ki igazán, ha a küldetéseken keresztül belebonyolódunk a földrész történetébe.

Az oda - vissza utazástól nem kell megijednünk, ugyanis ahogy felfedezzük a településeket, mindenhol belefuthatunk guar karavánokba, nagyobb helyeken pedig silt strider utaztatókba és hajósokba is. Így idővel könnyedén utazhatunk Silgrad Tower és Vvardenfell között.

Ha a rövid ismertető nem győzött meg titeket, jöjjön néhány adat a modról, melyek szinte biztos a letöltési oldalra vonzanak majd benneteket.

- 225 új külső terület cella
- 35 új küldetés, mind több állomással és mellékszállal
- tucatnyi egyedien kivitelezett házbelső, barlang
- egyedi 3D modellek
- közel 1000 új karakter

A mod semmilyen formában nem befolyásolja az alap Morrowind küldetéseit és területeit, így akár korábban mentett állással is játszható. Én ugyan belefutottam pár szkript hibába, de mint utóbb kiderült, ez a sok aktív moddal való összeakadásból származott.

Én bátran javaslom mindenkinek ezt a régi klasszikus nem hivatalos kiegészítőt. Igen, ez több mint egy mod vagy egy mostanában kiadott DLC, valóban tekinthető teljes értékű kiegészítőnek. Minden tekintetben profi munka és tökéletesen beleilleszkedik Morrowind világába.



Bookmark and Share


2008. 12. 18. - Somesz - LETÖLTÉS

somesz

Galéria

 

 



Az oldalon található képek és információk Bethesda Softworks | The Elder Scrolls IV: Oblivion(TM) C | The Elder Scrolls III: Morrowind(TM) Bethesda Softworks LLC, a ZeniMax Media company tulajdona.

Az Elder Scrolls Rajongói és Mod oldal a GameDroid lapcsalád tagja.
Design: Somesz