Morrowind Upgrade II.
Graphics Extender
A távoli tájak megjelenése az Oblivionban sokunkat elkápráztatott. Végre, ha lenéztem egy hegyről láthattam a falvat, ahová pár párc múlva le is sétálhattam. A Claud Ruler Temple - ből letekinthettem Brumára, a hegy lábánál fekvő tavernák teraszáról gyönyörködhettem az Imperial City távolban kirajzolódó Fehér Tornyában stb. Ez most már a Morrowind esetében sem lehetetlen, hála Timeslip - nek, aki egy profi segédprogramot hozott létre a Morrowindhez, melynek segítségével rengeteg grafikai felturbózást eszközölhetünk.
- Lehetőségünk van távoli tájak kirajzolására
- Többszörös Anti - Alising beállítására
- Shader - ek konfigurálására
- Bloom, HDR (?) effektusokra
- Vízfelületek tükröződésének beállítására
- Rengeteg renderelési lehetőség
- A morrowind.ini fájl külső módosítására
- stb.
A program kezelése elsőre bonyolultnak tűnhet, ezért úgy döntöttem röviden leírom azt az utat, ahogy én állítottam be.
Distant Land
A program elindítása után válasszuk ki a Tools fület, ahol kattintsunk a Distant Land File creator wizardra. Itt kövessük a program utasításait. Meg kell jegyeznem, hogy kérni fogja azokat az esp és esm fájlokat, amelyekből Távoli tájakat akarunk kreálni. Érdemes csak a világban nagyobb területet elfoglaló modokat beválogatni (pl. Bloodmoon, White Wolf of the Lokken Mountain) A progi sokáig fog dolgozni... türelem.
Egyebek
Lehetőségünk van a HDR vagy esetleg Bloom technika beállítására. Ezek használatához azért már egy Morrowind alapgépnél erősebbre lesz szükségünk, de a látvány kárpótól mindent.
Ugyanígy konfigurálhatjuk a távoli tájak kirajzolását, a vízfelület tükröződésének típusát és hogy mely részek tükröződhessenek a vízben.
Beépített FPS mérő és optimalizálóval is rendelkezik a program, szóval nagyon sokféleképpen konfigolhatjuk Morrowindünket.
Röviden ennyi. A fájlhoz Súgót is mellékelt a készítő, ebben mindenre pontos választ találunk, de ha valami kérdésed van, bátran tedd fel az oldal fórumában.
A Timeslip által készített segédprogramot eddig több mint 40 000 - en töltötték le csak a TesNExusról, jelenleg a TOP 100 - ban foglal helyet ez a nagyszerű alkalmazás a 32. helyen. Minden elismerésem neki, csodálatos munkát végzett.
Frissítés - ATI kártya gondok
Sajnos az MGE nem nagyon támogatja a Radeon kártyákat (vagy fordítva). A shaderek működnek vele, szóval a Morrowind HDR - ben fut szépen vagy Bloom - al is, de sajnos a távoli tájakról le kellett mondanom. Pedig azt többre értekeltem mint a shadereket, ugyanis elég szép látvány volt a balmorai főtérről ellátni egészen a dwamer romig. Sajnos a víz tükröződésével is akadnak gondok.
ATI kártyával ezért be kell érnünk a shaderekkel. A shader editorban kedvünkre válogathatjuk össze a shadereket, ezután az elkészített "láncot" el kell mentenünk.
Az én shader láncomban HDR kapott helyet.
A régi GeForce beállításaim
Global Graphics:
2X - Antialiasing
2 - Land Distance
6 - Fog Distance
Use distant Statics - távoli statikus dolgok
Water is reflective - víztükröződés
Nearby Statics reflect - közeli dolgok tükröződése
Use sm3 water shade - sm3 vízfelület (ezzel sokkal szebb)
1152*864 - es képernyő
Render State:
Antisotropic Mag and Min filters
Linear MipMapping
16X Antisotropic filtering
Enable Fog
fps counter - fps számláló, ez elég addig, amíg meg nem találod a legjobb beállításokat
Input:
Skip opening movie - Én beikszeltem, ezzel átlépi a nyitó videót, ergo rövidebb a betöltés
Misc:
Update shader variables - gőzöm nincs mi ez, de beikszeltem
Itt állíthatod be, hogy használjon HDR - t.
A Tools - ban a shader editorban töltsd be a 2x - es bloomot, ha akarod használni. Le kell vele előtte teszteltetni. Erre vonatkozik az előző bekezdésben leírt cucc, fentebb.
Distant Land File Creator:
Teljes távoli tájak és objektumok.
2008. 01. 26. és 2009. 10. 22. - Somesz - LETÖLTÉS